Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A fúró érzéstelenítő nélkül dolgozik az agyunkon - Hakujitsumu (1964)

Egy fogorvosi rendelő, két páciens és némi altatógáz. Vámpírok, erotikus fantáziák és túlfűtött erőszak. Takechi Tetsuji 1964-es filmje minden, csak nem hétköznapi.

hakujitsumu.jpg

A furcsa művészfilmek a hatvanas és hetvenes években sok esetben nem voltak többek komoly jelentéstartalmat hordozó artmozinak álcázott fétis-pornónál. Némileg ez a helyzet az eredetileg innovatív Kabuki előadásairól ismert színházi-, majd filmrendezővé avanzsált Takechi Tetsuji 1964-es alkotásával, a Hakujitsumu-val (Day-dream) is.

Ez a film azonban valahogy mégis kilóg az olyan kreációk sorából, melyek középpontjában mindenféle, valódi művészi ambíciót nélkülözve kizárólag a bizarr szex és/vagy erőszak állt.

Már csak azért is, mert ha jobban odafigyelünk, rájövünk arra, hogy története is van.

Ez persze annak a tükrében nem meglepő, hogy alapját Tanizaki Junichiro, a japán modern irodalom egyik neves figurájának egy 1926-os novellája szolgáltatta, ami a '64-es Hakujitsumu óta egyébként már több feldolgozást megélt. Egyet 1981-ben és egyet 2009-ben is. Az 1964-es verzió pedig az első japán erotikus film, mely nem csak komoly büdzsével rendelkezett, de egészen a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválig is sikerült eljutnia.

Sötét lázálom, melyben a vágyak párhuzamosai sosem találkoznak

Egy fogorvosi rendelő várójában indítunk, ahol egy férfit és egy nőt egyszerre vezetnek be a rendelőbe. Miután beültetik őket a fogorvosi székbe, mindkettőjük megkapja a megérdemelt altatógáz-adagot. A férfinél azonban első látásra úgy tűnik, az anyag nem hat.

Tisztán látja ugyanis, amint az orvos és asszisztense rávetik magukat a gáztól bódult, tehetetlen női páciensre. Vetkőztetni kezdik, simogatják, nyalogatják, vámpírként harapdálják a testét különböző pontokon. Hősünk azonban nem rest. Míg az orvos és asszisztense egyetlen óvatlan pillanatra magára hagyják áldozatukat, megszökteti őt a fogorvosi szék szorításából. Innentől veszi csak igazán kezdetét a bizarr, paranoid utazás.

Agresszív kötözős szex, verés, elektrosokk, gyilkosság.

Egy elszánt férfi harca egy lelkileg sebzett, mentálisan instabil nővel, aki valamiért mindig visszatér és tudat alatt talán foggal-körömmel ragaszkodik is brutális bántalmazójához. Az elszánt férfi, aki gavallérságával próbálja megnyerni az abúzus polipkarjai közül kiszakadni képtelen, sérült nőt, majd végül önmaga sem lesz jobb, mint az erőszaktevő, sőt. Értelmetlen erőszak terén talán még nála is mélyebbre süllyed.

127541797.jpg

Persze végig nem tudni, hogy a gáz valóban hatástalan volt-e, vagy épp ellenkezőleg. A férfi az operáció alatt talán végig az igazak álmát alussza, és az egész történet nem több mint szürreális lázálom, melynek megannyi interpretációja lehetséges.

Többek közt a férfi és a nő örökös szembenállása. A vágyak párhuzamosai, melyek a végtelenbe futnak, és sosem metszik egymást. Az idők végezetéig tartó kergetőzés, melynek gyümölcse nem más, mint a romlás, a szenvedés, és természetesen a jól megérdemelt végkifejlet: a halál.

Súlyos, vészjósló és monoton: akár csak a hétköznapjaink

A teljes őrület eléréséhez nem csak a jól megválasztott helyszínek és a régiiskolás horrorfilmekre emlékeztető fényképezés, de az olyan, furcsa megoldások is hozzásegítik a filmet mint az egyetlen színes jelenet, melynek legfőbb célja a vér tónusainak erőteljesebb és hatásosabb megjelenítése.daydream_believer_02.jpg

Vagy épp a nyugtalanító, baljós hangaláfestés. Ritmustalan és dallamtalan zúgás és gerjedés, akárcsak a fogorvosi fúró álom falain átszűrődő, idegtépő zúgása. A csontba vájó eszköz, mely már önmagában is a fájdalmas behatolás jelképe, a természet rendjén tett erőszak szimbóluma.

Olyan alkotás ez, amit nem látni minden nap a mozikban, sőt, a művészfilmek közt is sokat kell kutatnunk, hogy belefussunk egy hasonlóan egyedi élménybe. A fétispornó itt ugyanis sok kortárs underground filmmel ellentétben nem maga a cél. A történetmesélés egyik fontos eszköze, melynek feladata az elfojtott frusztrációk és fájdalmak direkt és nyers kommunikációja.

A Day-dream egyetlen problémája mindössze annyi, hogy rendkívül monoton és vontatott. Még az olyan, egyébként zseniális jelentek is eszméletlenül hosszúnak tűnnek, mint a reménytelen menekülést szimbolizáló, véget nem érő rohanás lefelé, a felfelé közlekedő mozgólépcsőn. Persze a monotónia önmagában szintén egy eszköz. Épp úgy, mint a fájdalom megannyi megtestesülése a képernyőn.

A fekete-fehér képsorok ólomként nehezednek a néző vállára, és mikor már azt hinnénk, hogy végre fellélegezhetünk, jön egy újabb löketnyi szenvedés, és az egész kezdődik elölről. Olybá tűnik, a gyötrelem sosem ér véget. Mintha csak a hétköznapok jól ismert taposómalmában lennénk.

Persze az amcsiknak semmi sem elég

Csak érdekességképp említeném meg, hogy a film születése idején nem aratott osztatlan sikert. A Hakujitsumu különösen a japán kormány szemét szúrta, akik egyrészt a genitáliák szemérmetlen ábrázolása miatt, másrészt pedig a megjelenés ideje miatt is haragudtak a rendezőre. A film ugyanis a tokiói olimpia idején látott napvilágot. Abban az időben, mikor a világ figyelme erőteljesen a felkelő Nap országára összpontosult, és félő volt, hogy egy ilyen jellegű alkotás szégyent hozhat a japán népre.

További érdekesség, hogy a Hakujitsumu az Egyesül Államokban kétszer is megjelent, egyszer eredeti verziójában, 1964-ben, majd két évvel később újra, azonban extra jelenetekkel kiegészítve. Az utóbbi változat kiadása Joseph Green (A The Brain That Wouldn't Die című klasszikus sci-fi horror rendezője) nevéhez köthető, aki úgy gondolta, hogy az eredeti verzió túlzottan szofisztikált, ezért gyorsan forgatott hozzá néhány saját kiegészítő jelenetet, melyben sokkal több, full frontal meztelenség látható.

Nem egy könnyed, vasárnap délutáni matiné

Összességében azt mondanám, ha könnyen emészthető, egyszerűen befogadható borzongásra vágyunk, akkor ez nem a mi filmünk, kerüljük el messzire. Mivel azonban szinte minden olyan alkotást imádok, mely pofátlan módon szemétre veti a klasszikus történetmesélés minden formáját és megpróbál a lehető legbizarrabb narratíva alkalmazásával felépíteni valamit, így öt rózsaszín mochiból három és felet egész nyugodt szívvel ítélek oda az 1964-es Hakujitsumu-nak.

IMDB: 6,3

NÁLUNK: mochi3-4.jpg

 

Ha tetszett a cikk, kövesd a Mochi of Death-t Facebookon. Igyekszünk az ajánlók és kritikák mellett némi extra tartalommal is szolgálni.

(Ha pedig más témában is olvasnál tőlem, támogasd egy lájkkal a szerzői oldalam is.)

A bejegyzés trackback címe:

https://mochiofdeath.blog.hu/api/trackback/id/tr616496862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Mochi of Death

Kalandozások a japán horror és popkultúra világában. Filmek, képregények, könyvek és minden, ami belefér. kontakt: mochiofdeath(a)gmail.com

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

süti beállítások módosítása